És smároltunk...

Írta: Sátán Eufrozina

A macskám, akit úgy hívnak, hogy II. Sátán Eufrozina, ott játszott a földön. Azért hívják második Sátán Eufrozinának, mert én vagyok I. Sátán Eufrozina. Azt hittem, ez a nap is ugyanolyan lesz, mint a többi. Denem. Mert reggel 5 percet késett a tejesember. Nem 7 óra 00-kor, hanem 7 óra 05-kor jött. Ez már-már gyanús volt. Illetve gyanúmat keltette, mert arra mutatott, hogy valami nem stimmel a kozmosz egyensúlyában. Azt hittem, hogy csak egy átlagos 12 éves lány vagyok, de azonban kiderült, hogy nem, ugyanis igazam volt. Mármint ami a gyanúmat illeti. Mert tényleg nagyon gyanús volt minden. Nem elég, hogy késett a tejesember, de később észrevettem, hogy egy bazinagy űrsikló parkolt le a hátsó kertben. Ez még önmagában nem lett volna gyanús, de lilára volt festve!!! Lilára!!! Melyik az az elvetemült földönkívüli, aki lilára festi az űrsiklóját? Hát nem gondol bele, hogy az mennyire beleolvadhat a végtelen űr fekete színébe?? Mert ez egy ilyen sötétlila volt ám. Komolyan mondom, szerintem egy ilyen járgánnyal baromira de könnyű karambolozni teszem azt egy másik földönkívüli másik sötétlila űrsiklójával. Ezért meg is fogtam a rózsaszín festékemet, hogy átpingáljam ezt a szörnyű színű járművet valami sokkal szebbre. Azért volt nekem meg rózsaszín festékem, mert azt használta az apukám, hogy átfesse a pajtát. Aztán pont, mikor ott álltam az űrsikló előtt, akkor annak egyszercsak kinyílt az ajtaja, és egy fura néger pasi lépett ki rajta. Mármint az ajtón. Na most a pasi teljesen pucér volt.

- Nem láttad a törülközőmet? –kérdezte tőlem. Mármint azért gondolom, hogy tőlem, mert nem volt ott senki más, csak én. Egy ideig nem tudtam megszólalni, mert annyira lekötött, hogy bámuljam. Mármint a nagy, hosszú, kemény…fadarabot, ami a kezében volt. Arra gondoltam, hogy az biztosan egy varázspálca. De nem az volt. De nem ám. De ezt akkor én még nem tudtam.

- Nos láttad, vagy nem láttad? – sürgetett a tök sötét pasi, én meg gondoltam, biztos a törülközőre gondol. Bár másodszorra már nem mondta, hogy törülköző. Szóval nem voltam biztos benne, hogy arra gondol-e. Szóval visszakérdeztem a biztonság kedvéért:

- A törülközőt?

- Nem – felelte. Na, milyen jó is, hogy megkérdeztem.

- Akkor mit? – kérdeztem újfent.

- A macskámat – mondta a különös idegen, akit egyébként lehet, hogy Fordnak hívtak. Mert úgy nézett ki. De lehet, hogy nem. Ki tudja. Talán ez örök rejtély marad. De lehet, hogy mégsem.

- Nem láttam macskát – válaszoltam, az idegen pedig lelépett az űrsiklóról, miközben kezében szórakozottan forgatta azt a fadarabot.

- Az egyébként mi? – kérdeztem tőle.

- Jah ez? – kérdezett vissza ő.

- Igen az – mondtam megint.

- Ez kérlek, egy pótolhatatlan és ritka alkatrész a delta F5 bolygóról, ami lehetővé teszi, hogy a XV alfa3956 gyártási számú szerkezetem a lehető legteljesebb teljesítményt nyújtsa, és ezzel megmentse bolygóm népét a teljes kihalástól.

- Mi az a XV alfa3956?

- Az XV alfa3956? Az a hajszárítóm.

- Az pedig hozzá az alkatrész?

- Dehogyis, ez csak egy egyszerű fadarab – válaszolta játszi könnyedséggel a néger férfiú, majd kis hatásszünet után hozzátette: - de tényleg létezik ilyen alkatrész, csak valaki ellopta, és kicserélte erre a jelentéktelen fadarabra.

Amíg ezt az idegen megosztotta velem, odasomfordált a kiscicám, és figyelmesen hallgatózott, a férfi pedig tovább folytatta siránkozását arról, hogy most a delta F5 bolygó összes néger lakója kínhalált fog halni. Hogy létük miért függött ilyen kétségbeesetten egy hajszárítótól, az várhatóan örök rejtély marad, de mindegy is, mert ekkor valami hihetetlenül váratlan dolog történt, amire senki nem számított. A macskám elkezdett átalakulni valami mássá. Valami félelmetessé. Egy bozontos valamivé. Mikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy az a valami igazából egy lány, aki most kétségbeesetten bámult a négerre.

- Igaz ez? – sipította. – Igaz, hogy ha nem kapjátok vissza a hajszárítóhoz nélkülözhetetlen alkatrészt, akkor a delta F5 bolygó összes néger lakója megsemmisül?

A kérdezett fél azonban válaszadás helyett kigúvadó szemmel bámulta a lányt, és úgy látszott az arcán mintha felismerné azt. Fel is ismerte. Vagyis gondolom, hogy így volt, mert a nevén szólította. Vagyis gondolom, hogy a neve volt az a lánynak, amit mondott, habár elég hülyén hangzott. Ha ilyen nevem lenne tutira öngyilkos lennék. Még jó, hogy engem Eufrozinának hívnak.

- Hermione? – kérdezte a pasi. – Mit keresel itt? Már mindenütt kerestelek.

- Én nem keresek itt semmit, csak az történt, hogy a vécén ültem, és véletlenül lehúztam magam, és itt teremtem, mert kiestem a vécényíláson. Mondtam, hogy csináld már meg azt a vackot, hogy ne tudjam mindig véletlenül lehúzni magamat. Így most már tegnap óta itt dekkolok ennek a lánynak a házában.

A Hermione nevű lány szavainak a hatására ráébredtem, hogy mi volt még olyan gyanús aznap reggel a macskámban. Hiszen nem is volt macskám.

- …de nem is ez a lényeg, hogy már megint egy nagy rakás fekáliával egyetemben kizuhantam az űrsiklóból, hanem hogy igaz, amit mondtál? – folytatta a szóáradatot a barna hajú lány. – Tényleg ki fog pusztulni az összes nép?

- Igen – válaszolta Ford. Aki lehet, hogy nem is Ford. De az mindegy.

- Hát ez esetben – kezdte Hermione. – Be kell vallanom neked valamit.

És akkor mindannyian leültünk, mert tudtuk, hogy Hermione el fog mesélni egy történetet az életéből.

- Kicsi kislány voltam még, amikor az a rémes szomszédunk átjött, hogy megrontson, de aztán mégsem rontott meg, mert észre vette, hogy milyen csúnya vagyok. Ekkor döbbentem rá, hogy más vagyok, mint a többiek. Sokkal csúnyább vagyok. Ezért a későbbiek során a szexuális életem olyan sivár lett, illetve nem is volt egyáltalán szexuális életem, hogy kénytelen voltam megtanulni az animágiát, hogy macskává változhassam. Így együtt lehettem az egyetlen lénnyel, aki rám bírt nézni, Csámpással. Hát ennyi.

- És mi köze ennek Az alkatrészhez?

- Ja semmi, csak gondoltam elmondom – mondta Hermione, majd folytatta. – De tudom, ki lopta el Az alkatrészt.

- És ki volt az?

- Én voltam – ismerte be lesütött szemmel a lány, majd rögtön szabadkozni kezdett. – De esküszöm Ford (ááá szóval mégis így hívják) kényszerítettek. Harry Potter vett rá, hogy megtegyem, mert azt mondta, hogy csak úgy tudja legyőzni Voldemortot, hogy ha kócos a haja.

- De minek neki Az alkatrész? – kíváncsiskodott Ford. Csodálkoztam, hogy miért nem háborodott föl azon, hogy Hermione esetleg csak átverte, és kihasználta, ahogy a filmekben szokás, de aztán rájöttem, hogy biztos, mert földönkívüli. Aztán Hermione tovább magyarázott.

- Azért, mert valami történt a hajával. Már nem volt elég kócos. Szóval Az alkatrész segítségével el akarta készíteni a hajszárítót, amivel megcsinálhatta volna. Mármint a haját. Hogy újra kócos legyen. De most, hogy rájöttem, hogy Az alkatrész hiánya a bolygó népének pusztulásához vezet, mindent be kellett vallanom, mert azt nem akarhatom. Vagyis hogy mindenki meghaljon azon a csodás bolygón. Az összes néger, mert én őket úgy szeretem, mert mindegyiküknek olyan hatalmas a fa…

De Hermione nem tudta befejezni a mondatot, mert ekkor egy berregő repülő Godzilla jelent meg az égben, és leszállt egyenesen a kertbe. A hátán pedig ott ült: Darth Vader!!! Az alak lekászálódott a monstrum hátáról, és levette a sisakját. És akkor mindenki még jobban meglepődött, mert igazándiból nem is Darth Vader, hanem Chewbacca (ejtsd: csubakka) volt az.

- Halihó! – köszöntött mindenkit Hagrid. Mert igazából ő volt az a szőrös izé. Ezt csak azért tudtam, mert Hermione visszaköszönt neki:

- Szia Hagrid.

Ekkor pedig a nagy monstrum (nem Godzilla, mert ő addigra elrepült, hanem Hagrid) egyenesen felém jött, és azt mondta:

- Varázsló vagy Har….ööö izé Eufrozina.

- Tényleg? – döbbentem meg egy kicsit, de aztán elfogadtam a tényt, hogy varázsló, vagyis boszorkány vagyok. Ezért már nem is érdekelt, hogy mi lesz a delta F5 bolygó lakosaival, hanem inkább elmentem Hagriddal magára hagyva a két csökött agyú másikat. De még épp hallottam, hogy Hermione, válaszolva Ford kérdésére, hogy miért szereti annyira a négereket, azt mondja:

- Mondtam már, hogy azért, mert olyan nagy, és hatalmas a fantáziájuk. Az IQ-jukról már nem is beszélve.

Ez nagyon hízelgett Fordnak, mivel hogy ő is néger volt, és már pláne nem is haragudott egy csöppet sem a lányra, hanem mindketten visszamentek az űrhajóba, ami még mindig reménytelenül lila volt, de már engem nem érdekelt. Meg az sem, hogy hogy szerzik vissza azt az alkatrészt vagy mit attól a Harry Potter csávótól.

Pár órával később már a Roxfort-expresszen ültem egyedül a kupémban.

- Hát te meg ki vagy? – kérdezte tőlem egy szép tejfölhajú fiú. Mikor megjelent a teste a kupéajtban. Egy kicsit elpirultam. Mert épp akkor hurcibáltam magamra sietősen, mert úgy hallottam, hogy mindjárt befut a vonat. Mármint a Roxfortba. Mármint a taláromat.

- A nevem Eufrozina. Sátán Eufrozina. Szia. Te ki vagy? – kérdezősködtem én.

A szép fiú válaszolás helyett cöccögött. Ez nekem nem tetszet, de mégis volt valami a fiúban, amitől olyan érzés volt, mint ha futóférgek szaladgálnak a gyomromban.

- Miért cöccögsz? – szegeztem neki a nyilvánvaló kérdezést. És izgalmasan vártam a választ. Azért mert nagyon tetszett. Mert a fiú tényleg nagyon szép volt. DE tényleg. Magas alakja futballista külsőt kölcsönzött neki. Szőke volt, és kék. Gyönyörű.

- Azért cöccögök, mert nagyon tetszel

- Tényleg?

- Aha.

- De jó, te is nekem.

- Tényleg?

- Aha.

- Akkor mi lenne, ha itt helyben járnánk.

- Oké.

És smároltunk…