3. fejezet

- Nem, nem, nem, nem és nem!!! 86-szorra mondom el Ron! Egy dajka nem böfög!! –pocskondiázott Lockhart, és tündöklő kék szeme szikrákat szórt.

- Elnézést – mamlaszkodott Ron -, de nem vagyok dajka – tette hozzá félszegen.

- Ron, Ron, Ron… édes fiam – csóválta a fejét lemondóan Lockhart, és ujjaival masszírozni kezdte a halántékát, majd mikor rájött, milyen selymes a haja, élvezettel beletúrt a zsenge tincsekbe. – Mi van az agyad helyén? Madzag? Te vagy a legfertelmesebb az egész darabban. Azt akarod, hogy egy tengeri csillagot állítsak be helyetted…?

- Hát…

- De nem! Ne is válaszolj! – taszította el látványosan Lochart még a gondolat csíráját is. – Én látom benned az esszenciát! Csak át kell lényegülni fiatalok. Hogy kicsit segítsek, most balettozni tanulunk!

- Ó már megint kezdi – mondta Blaise rosszindulatúan, a többiek pedig nyafogtak hozzá, kivéve Seamust, aki Blaisre mordult:

- Kussolj Blaise, te úgyis meghalsz!

- Te is meghalsz Seamus, ha nem tudnád.

- Mi van? – Seamus a szívére szorította kezét, mint aki rosszul hall.

- De hát mindenki maghal, nem? – vetette oda Justin Finch-Fletchley, miközben balettcipőjét dédelgette.

- Az a Hamlet te gyökér.

- Csendet, csendet – integetett Lockhart, miközben a decemberi napsugár beragyogta tiszteletet parancsoló alakját. Hófehér fogsora a kinti tájat idézte. – Igen, igen elvileg majdnem mindenki meghalna, de úgy terveztem, hogy csak Harry hal meg. És, hogy élethű legyen, gondoltam jó lenne, ha tényleg meginnád a halálos mérget ifiúr.

- A faszt! – méltatlankodott a nevezett.

- De tanár úr – vágott közbe Hermione, aki megint ott tartózkodott a próbateremben -, Júlia leszúrja magát.

- Te rendezed a darabot, vagy én? – Lockhart sértődötten felhúzta fitos kis nóziját. – No nem bánom, ám legyen. Harry fiam, szúrd le magad! Ennyi áldozatot vállalok. De most már balettozzunk!

- De tanár úr! Minek?

- Hát mert ez balettelőadás lesz. Jah, nem mondtam?

- Jajj, de jó! – lelkendezett Justin, és nyomban magára öltött egy tütüt.

Amíg Justin bemelegített, Lockhart tovább magyarázott.

- Oké Ron, te fogod bemutatni a többieknek a gyakorlatokat… hűű de meghíztál.

- Hát tanár úr az előbb rakta rám a dajkaműháj-bűbájt.

- Na akkor Seamus mutatja, mit kell csinálni. Nézd már a nyakában is a lába… Seamus! Tedd a nyakadba a lábad!

- De nem vagyok elég hajlékony tanár úr.

- Hát akkor csiribí csiribá! – legyintett Lockhart a pálcájával, mire Seamusnek kitört a lába.

- Na tessék! Ron te jössz. De neked semmi segítő bűbáj! Egy dajkának tudni kell bűbáj nélkül is.

- Tanár úr! A lábam! – sopánkodott Seamus.

- Mit panaszkodsz? Örülj, hogy nem esett ki. Na ne rontsd itt a levegőt, szaladj hamar a gyengélkedőre!

- Majd én elkísérem – ajánlkozott Justin, pajkosan Seamusre kacsintott, és átkarolta a derekát.

Azzal Lockhart lezártnak tekintette a témát, és visszafordult tanítványaihoz.

- Na hol is tartottunk? – Lockhart láthatatlan szakállát simogatva körülnézett a teremben, majd szeme megállapodott Harryn. – Á igen! A csókjelenet.

- De tanár úr, most nem balettozunk? – riadt meg Harry.

- Ó, hagyjuk. Ron úgyis olyan, mint egy esetlen Godzilla.

- De nincs itt Malfoy.

- Dehogynem, ott alszik a sarokban.

Draco valóban a sarokban szunyókált.

- Zzzzzzzzzzzzzzzzz.

Harry odasandított az alvó mardekárosra, és elméjének legrejtettebb zugaiból felszínre bugyborékoltak a tegnap éjszakai alkoholmámortól megfűszerezett emlékfoszlányok.

Valahol egy kies tanterem padlóján, távol a világ zajától…

Harry elkeseredetten vakarta a szmötyit a padlóról. Mi a mandragóragyökérért kell neki mindig ilyen hülye takarítós büntetéseket kapnia? – gondolta ingerülten. Ráadásul nem is volt jogos a büntetés, hiszen ő csak bökdösődött egy kicsit. Csak persze már megint rosszkor volt rossz helyen. Na mindegy, legalább ezúttal szerzett társaságot. Azzal jót húzott egy laposüvegből.

Az elkövetkező események Harry, sőt még egy csomó érintett személy számára teljeséggel érthetetlenek voltak jó darabig. Rejtélyességüket csak abszurditásuk múlta felül, és Harry egy pár órával azelőtt, amíg szép csendben leitta magát a büntetőmunka során, biztos nem hitte volna, hogy később ilyesfajta groteszk eseménysor részese lesz. Arra meg végképp nem számított, hogy a kitakarítandó helységbe egyszer csak beront az eszelős tekintetű Frics.

- Öhm… - nyögte ki Harry, miközben kissé támolyogva felkelt a padlóról, és igyekezett nem tudomást venni Frics furán előrehegyesedő köpenyéről.

- Potter, te ittál! – jegyezte meg Frics, olyan szikrázó szemekkel, ami csöppet sem tetszett Harrynek, aki részeg volt ugyan, de ennyire azért nem. – Ezért újabb büntetést érdemelsz – rikácsolta a gondnok, és minden teketóriázás nélkül letépte magáról a ruhát, és ott állt anyaszült meztelenül.

Szerencsére Harry látását már jócskán elhomályosította az alkohol, így csak fele olyan sokk-ként érte a látvány, és ahelyett, hogy látványos öngyilkosságot követett volna el, inkább csak szimplán el akart húzni a rákba, és hányni egy jót, és egyáltalán nem biztos, hogy a tetemes mennyiségű alkohol miatt, amit magába döntött. Mindenesetre azon már nem csodálkozott, hogy Frics kvibli lett. Ilyen pálcával…

- Csúnya, csúnya fiú – nyikorogta Frics, és közelebb nyomakodott az elkerekedett szemű nebulóhoz, aki immár égető szükségét érezte annak, hogy köddé váljon. Így hát, más ötlete nem lévén, Frics képébe vágta a felmosórongyot, aztán míg az a szennyes lét rázta ki a hajából, eltűzött a teremből.

- A büntetőmunkának még nincs vége – kiabálta utána a gondnok, és Harry után iramodott még mindig teljesen felajzva.

Harry elkeseredetten rótta a sötét folyosókat (már a takarodó is elmúlt, olyan soká volt büntetőmunkán) még mindig Friccsel a nyomában. Nyilvánvalóan az is lassította, hogy fittyet hányt a tapasztalatok által tökéletesen igazolt mondásra, miszerint: legrövidebb út az egyenes, és faltól-falig szlalomozva menekült. Na meg időként megállt, hogy kortyoljon egy kis Whisky-t a laposüvegből.

A fogócska egyre folytatódott, amikor Harry hasra esett a saját lábujjában.

- Nem ezt beszéltük meg Jim – mordult rá vádlón a kezében tartott laposüvegre. De az várakozásaival ellentétben nem válaszolt. – Sunnyogsz, mi? – folytatta Harry az egyoldalú beszélgetést, és olyan érzése támadt, mintha valamit elfelejtett volna. Igen, például feltápászkodni – tudatosult benne, mikor rádöbbent, hogy Frics már csak kábé 5 méterre van, és éppen közeledik. Harry elkeseredetten próbált odébbkúszni, de így épp csak annyira haladt gyorsan, mint egy csupaszcsiga. Oldalra pillantott, ahol egy falikárpit lógott a falon, mire hirtelen szikra gyúlt alkohol gőzös agyának mélyén, és gyorsan behengeredett a kárpit mögé, ahol egy titkos átjáró nyílt. Frics, valamilyen rejtélyes csoda folytán, nem vette észre a hipp-hopp eltűnő Harryt, hanem tovább rohant tök pucéran a folyosón, és közben szerelmi vallomást kezdett kántálni.

- Mi ütött ebbe? – tette fel a szónoki kérdést Harry, és örült, hogy végre megpihenhet. Csakhogy a titkos átjáró nem volt üres.

- Ni má’ Malfoy – csodálkozott el Harry, mikor tudatosult benne, hogy tőle fél méterre ott áll a szőke mardekáros. Draco furcsán ködös tekintettel szemlélte Harryt, akinek lassanként sikerült a falat támasztva talpra küzdenie magát, így már egymással szemben álltak a szűk átjáróban.

- Na Malfoy, semmi elmés hikk megjegyzés? – kérdezte Harry miközben csuklott. Ám az éjszakai kóborló nem válaszolt csak továbbra is Harryt mustrálgatta. Volt benne valami fura, ám még mielőtt Harry elgondolkodhatott volna rajta, hogy mi az, a mardekáros ifjú tett egy határozott lépést és ajkait Harryére tapasztotta.

Harry megdermedt döbbenetében, de mivel tudatának lángja jelenleg nem volt több egy hamuba fúlt tábortűz szende parázslásánál, egy pillanattal később már hagyta, hogy a szenvedély örvénylő vihara átjárja, és magával sodorja a soha nem enyésző boldogság mennyei szféráiba.

Végtelennek tűnő percek múlva Draco abbahagyta a csókot, és Harry végül levegőhöz jutott, mivel addig elfelejtette, hogy az orrán keresztül is vehetne. Inhaláció közben eszébe villant azon tény furcsasága, hogy Dracót nem taszítja vissza alkohol molekuláktól terhes intenzív lehelete. Sőt, éppen ellenkezőleg:

A fiú határozott ujjai, eme nemes katonák, felfedezőútra indultak Harry felsőtestén.

- Baszki, itt ma mindenki meg akar rontani? – gondolta hisztérikusan Harry, aztán azonban kicsit lenyugodott, mert be kellett ismernie, hogy Malfoy azért sokkal esztétikusabban festett, mint Frics. Igazság szerint, az ifjú adoniszon valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva csak egy pizsamanadrág volt.

Izmos test, szőke haj, és a mindig gúnyos mosolyba torzuló száj most sóvárogva nyílt szét. Le merném fogadni, hogy teljesen pucéran is szexibb – gondolta magában Harry, majd nyelt egyet, ahogy önkéntelenül is elképzelte a képet. Ráadásul az iménti kis akció hatására határozottan megmozdult benne valami, és most nem az alkoholról volt szó, amely visszavágyott a napvilágra.

- Ó egye fene – sóhajtott fel végül, majd miután bátorításul egy újabb jó nagy kortyot nyelt le a whiskyből, Dracóra vetette magát.

***

Harry az emlékek rohamától letaglózottan állt a próbaterem közepén, és magában elátkozta az alkoholt, amely nem űzte eme szemérmetlen esemény emlékeit az agyának egy olyan távoli zugába, ahonnét soha az életbe nem törhet már ki. Így azonban a sokktól hirtelen rosszullét tört rá, és kiadta magából gyomortartalmát, hiszen ezt már tegnap is meg akarta tenni.

- Fúj, Harry elhányta magát! – hívta fel rá mindenki figyelmét Blaise rosszindulatúan.

Ron aggódva sietett barátja segítségére, jóllehet a dajka műháj bűbáj erősen korlátolta mozgásában, és 6 oktáv magas hangon jajongta:

- Jaj, jaj! Gyolcsot! Gyolcsot! Meg forró vizet! Mindjárt szülni fog!

Draco, akit megzavart édes álmában Ron rikácsolása, durcásan nyújtózott egyet, és leütötte a griffendéles dajkát.

Lockhart eközben odaszaladt a Kis Okádóhoz, és kezét gondterhelten a homlokára tette. Mármint a sajátjára, és nagyot sóhajtott.

- Ajánlom, hogy szedd össze magad, és dugd le a nyelved Rómeó torkán!

- De hát Potter most hányt tanár úr! – jegyezte meg Draco, akinek bámulatosan gyorsan sikerült felvennie az események fonalát. – Én nem smárolok vele. Büdös a szája!

- Ugyan, majd kap egy tic-tacot – legyintett Lochart. – Na indulj Harry fiam!

Harry ránézett Dracóra, és próbált valamit kiolvasni a szeméből, de az teljesen közömbös, és utálkozó maradt. Lehetséges, hogy Malfoy nem emlékszik a tegnap estére?

Közben Lockhart izgatottan tapsikolt, és fürgén osztotta utasításait.

- Ron, ne heveréssz ott, hanem takarítsd fel a hányást! És emberek! Könyörgöm! Jön a csókjelenet, tudjátok, mit kell tennetek! Hozzátok már azokat a fránya fikuszdíszeket!

- Fíkuszdíszek? – visszhangozta egy emberként a stáb.

- Jah, nem mondtam?

következőőő >