2. fejezet

Picsába, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Smárolnom kell pont Malfoy-jal! Akit rühellek, mert egy bunkó paraszt! Ráadásul mindenki előtt! Csajnak öltözve! Jézusom…

Harry épp feldúltan sietett a klubhelyiség felé, hogy egy kissé lenyugodjon. Ez már túl sok volt neki. Ám ekkor valaki váratlanul beleütközött oldalról, mert ott volt egy oldalfolyosó oldalt. Harry odafordulva látta, hogy épp Malfoy az, aki mintha alvajárt volna, ugyanis félig nyitott szájából nyálpatak bugyogott elő. Vagy valami olyasmi… Még csak elnézést sem kért, így Harry, gorombaságát megtorlandó, hát úgy istenesen belerúgott. Aztán felkészült az ellentámadásra, de miután nem történt semmi, Draco pedig ment tovább, Harry megvonta a vállát, és ő is odébbállt. Közben feltűnt neki, hogy Draco egy kicsit féloldalasan riszálja a fenekét.

***

- Erre, erre fiúkák, gyertek csak be! – duruzsolta Lockhart a folyosón tolongó néhány fiúnak, mint valami cukrosbácsi.

A majdnem tucat fiú, de még nem teljesen, mert még nem volt mindenki ott, csak majdnem… kelletlenül bevánszorgott a mágikusan felnagyított terembe, ki unottan, ki félénken. Minden jel arra mutatott, hogy Lockhart a darab kedvéért hajlandó volt átrendezni a szobáját egy komplett színházzá. Kellékek, nézőtér, színpad, jelmezek, minden a helyén volt.

Lockhart csillogó szemekkel nézett végig ifjú színészpalántáin, kiosztotta a szövegkönyveket, majd közölte, hogy ő lesz a narrátor, mert ugyebár neki is benne kell lennie a darabban, a színvonal emelése végett. Elegánsan meglibbentette hajfürtjeit, majd a színpad közepén elhadarta a nyitószöveget.

"A szép Verona tárul itt elénk,

Hol két jeles család vetélkedett.

Ős gyűlölségük új csatákon ég,

És polgár- vér szennyez polgár- kezet.

Vad vérükből egy baljós pár fakadt:

Gonosz csillagzatok szülöttei.

E két szerelmes sírja lesz a hant,

Mely a csaták vasát elföldeli.

Szerelmük eljegyezte a halál,

Mert szüleikben lángol a harag

S le nem lohad, míg el nem vész a pár-

Erről regél a kétórás darab."

- Remek, tökéletes, fantasztikus! – dicsérte magát Lockhart. – Akkor jöjjön is az első jelenet. Kérem Parist és Mr. Capuletet a színre!

- De hát nem is így kezdődik a darab – szólt közbe valaki hátulról.

- Ez egy feldolgozás, na!– húzta fel orrát a rendező. – Az ostoba kis mellékszereplőket amúgy is kihagyjuk. Különben is, te mit keresel itt Hermione?

- Én csak elkísértem Ront és Harry-t. Azért maradhatok ugye?

- Persze, persze – hagyta rá Lockhart, majd hirtelen felcsillant a szeme. – Á, kiváló, kiváló. Itt is van a mi Júliánk.

Harry oda se figyelt.

Nem… ma még biztos nem kell smárolnunk, ugye? Még… még biztos van egy rakás jelenet előtte, nem? Mikor is kell? A bálon? Miféle bál? A bálok későn szoktak lenni, tehát később kell majd csókolózni Dracóval… vagyis Malfoy-jal. Még… még addig felkészülhetek…

- …inkább mi lenne, ha egyből a báli jelenetre ugranánk? – fejezte be sziporkázva Lockhart.

Harry-ben megállt az ütő. No nem egy teniszütő, hanem az ott középen, ami aortapumpa néven is ismert.

- Ööö… ne haladjunk inkább sorban? – érdeklődött félszegen.

- Ugyan, mi lenne abban a móka? – nézett rá értetlenül Lockhart.

- Persze, első a móka – mormolta Harry, majd fennhangon folytatta. – De hát még nincs is itt Malfoy.

- Nem baj, addig ellátlak a szükséges instrukciókkal – legyintett Lockhart, (illetve valami olyasmit csinált a kezével, mint egy buzi, legyintés címen) (( A legyintés – szürreális szösszenet – Gilderoy Lockhart előadásában))

Harry sóhajtott egyet, és odalépett.

- Rendben, mit kell csinálnom? – kérdezte megadóan.

- Nos, egyelőre csak összeolvassátok a szöveget – magyarázta Lockhart, és egy vaskos paksamétát lökött oda Harrynek. – Rózsaszínnel van, amit neked kell olvasnod.

Harry jól észrevehető fintort vágott, amikor a lapokra nézett.

- Jól van na! Az a kedvenc színem, oké? – csattant fel sértődötten Lockhart. – És szerintem tökéletesen illik Júliához. Aki ugyebár lány.

- Hogy is feledkezhetnék meg róla – dörmögte Harry sötéten.

***

Az az idióta Potter. Miatta kell részt vennem ebben a szarban. Egy színdarab! Még hogy egy Malfoy színdarabban játsszon. Nevetséges!... Huhh, de legalább sikerült egy aránylag normális szerepet kapni. Potter, milyen képet vágott, mikor rájött, hogy neki már csak Júlia jut. Sosem felejtem el… Mondanám, hogy megérte, de azért mégsem. Elvégre eléggé gáz, hogy smárolnunk is kell. Pont azzal az elfuserált képű idiótával. Legalább valami jó pasi lenne, nem egy ilyen kis…

Draco idáig jutott gondolataiban, amikor is benyitott Lockhart szobájába, és tátva maradt a szája.

Talán a fény miatt, de az is lehet hogy a próba előtti szíverősítő volt az oka, de egy pillanatra mintha úgy tűnt volna, hogy Potter… jól néz ki!

De aztán elégedetten nyugtázta, hogy a parókás Potter csajnak is ugyanolyan ronda, mint pasinak.

- Ahá, az ifjú Rómeó is méltóztatott végre megjelenni – csicseregte Lockhart, és széles jókedvében bemutatott egy piruettet.

- Szaladj öltözni tubicám! Júlia már harci díszben vár.

- Most mi van? Nem is velem kezdjük! – csattant fel Draco kicsit ingerültebben, mint kellett volna.

- Ó dehogynem – válaszolt negédes mosollyal Lockhart. – A báljelenttel kezdjük.

- Már most kénytelen leszel smárolni Potterrel, Draco – búgta a fülébe Blaise, aki odament rosszindulatúskodni.

A francba… a rohadt francba! Most már tényleg nincs visszaút. Harry nyelt egy nagyot. Esdeklőn Lockhartra pillantott, hátha megkönyörül rajta, ám a tanár csak csillogó szemmel vigyorgott.

Áh, mindegy. Hogy fordulna fel az a perverz kujon! Legszívesebben…

- Stupor! – hallatszott hirtelen, majd Gilderoy Lockhart összerogyott. Harry-nek kicsit fura is volt, mert mindig is úgy gondolta, hogy ha Lockhart egyszer összeesik, akkor azt drámai sóhajtás kíséretében teszi. Körülnézett a teremben és még éppen látta elviharzani a kivont pálcájú Draco Malfoyt.

Pár perccel később…

Hermione végül megelégelte a kétperces tiszteletteljes csöndet.

- Na! Valaki élessze már fel!

Harry kötelességtudóan előkapta pálcáját, és a professzor felé suhintott, miközben azt kiáltotta:

- #&@!%đĐđ

Miután ez nem volt túl hatásos, avagy Lockhart folytatta a délutáni csendes pihenőt, módszeresen böködni kezdte a fadarabbal.

Hermione egy szemforgatás és egy pálcasuhintás kíséretében egy szempillantás alatt eszméletre keltette az ájult professzort.

Lockhart ködös tekintettel körbepillantott, majd szeme megállapodott Harry-n, aki még mindig nemesebbik felét böködte a pálcával.  

- A gaz kutya!! – Lockhart drámaian hátrálni kezdett. – Elkábított! Őrség! – kiabálta hisztérikusan.

Frics rontott be a terembe.

- Mi történt itt?

- Potter!! Elkábította a Lockhart professzort. És most a seggét böködi – mutatott rá Blaise rosszindulatúan.

- A seggét? Potter, ez büntetőmunka!

- De én… én nem… - hebegte-habogta Harry, de Frics pár lépéssel átszelte a termet, és fülön ragadta a kis bökdöső titánt.

- Kussolj! Most azonnal jössz az irodámba!

- De magának nincs is irodája – szólt közbe valaki. Blaise hangja tele volt rosszindulattal. – Az csak egy retkes szoba.

- Pofa be! – mordult rá Frics, és bal keze hosszú távú társra lelt Blaise jobb fülcimpájában.

Lockhart gondolta, hogy esetleg megakadályozhatná Júlia elhurcolását, de mivel már Rómeó se volt ott, hát inkább ellenőrizte frizuráját a tükörben.

****

Aznap este egy mardekáros hálószobában…

- Én mondom nektek ez nagy szívás – panaszolta Draco bamba képű barátainak, majd fejére húzta a paplant, és várta, hogy jöjjön az édes álom.

Crack és Monstro a hasukat tömték házisütivel, és egyetértően bólogattak.

Ha egy kósza denevér most bepillantott volna az ablakon, igen érdekes dolognak lehetett volna tanúja. Ugyanis amint az ifjú Draco Malfoy zaklatott légvételei egyenletes szuszogássá szelídültek, a két buta arc egyszeriben megváltozott. A tompán fénylő szemekbe hirtelen az értelem szikrája költözött.

- Elaludt? – kérdezte Monstro.

Crack felállt és oldalba bökte Dracót, majd bólintott.

Monstro elégedetten felsóhajtott, és elővette a párnája alól Kant: A tiszta ész kritikája című kedvenc kis olvasmányát.

Crack vágott egy fintort.

- Ez is egy olyan éjszaka lesz, mi? Utálom magamról mindig lerugdosni Dracót.

Reggel a két fiú szokás szerint hajnalban kelt, hogy ellenőrizzék a Rubicus officinalis fejlődési állapotát magánüvegházukban. Ám mielőtt elindultak, döbbenten konstatálták a változást: Draco ágya üres volt.

Elégedetten összenéztek:

- Úgy tűnik a tervünk jobban alakul, mint azt remélni mertük volna.

Folytatása következik…